Köhögés kezelése homeopátiával

A későn beköszöntő tél nem akadályozta meg a kórokozók ilyenkor szokásos rohamát, így egyre többen betegszenek meg felső és alsó légúti fertőzésben, szenvednek a köhögéstől. Segítséget nyújthatnak nekik a homeopátiás szerek. L. még korábbi cikkünket a meghűlésről.

Tudjuk, hogy a köhögés a szervezet egyik védekező reflexe, feladata a légúti irritáció által jelzett idegentest eltávolítása. Ha ez az irritáció gyulladás miatt következik be, akkor is működésbe lép, de ilyenkor inkább kínozza, mint segíti a beteget. A köhögés számos betegség tünete lehet, melyek kivizsgálása és gyógyítása orvosi feladat.
Cikkünkben segítséget szeretnénk nyújtani a köhögés mint tünet könnyebb elviseléséhez, megszüntetéséhez.

Szempontok a szerválasztáshoz

Ahhoz, hogy homeopátiás szert válasszunk, jó megfigyelőnek kell lennünk, sok kérdésre kell tudnunk a választ. Fel kell deríteni, volt-e valamilyen kiváltó ok (szél, víz, bánat stb.), amivel esetleg összefüggésbe hozható a betegség megjelenése. A köhögés jellegét pontosan meg kell határozni (száraz, nedves, fűrészelő, ziháló, ugató stb.), valamint azt is, hogy termelődik-e váladék, kiköhöghető-e, és ha igen, milyen állagú. Hasznos információk a köhögéssel együtt járó érzések és jellegük (pl. égés-, dugulás-, gombócérzet a torokban, mellkasban stb.). Az egyik – talán a legfontosabb – feladat az úgynevezett módozat meghatározása. Ezen azt értjük, hogy egy tünet, jelen esetben a köhögés, mire változik, mire javul és mire romlik (hőmérséklet, testhelyzet, étel, ital, napszak, körülmények stb.). Nem közömbösek a kísérő tünetek sem (láz, verejtékezés, bőrszín, szomjúság, hányás, fejfájás, pszichés állapot stb.).

Milyen potenciában adjuk?

Általános szabály, hogy minél nagyobb a hasonlóság a szer és a tünet között, annál magasabb hígítást adhatunk. Az alacsony hígítású szereket sűrűn ismételhetjük. Súlyos esetben, illetve görcsös köhögés esetén inkább magasabb potenciájú szereket használjunk.

Köhögésre az a legjobb, ha az 5, 6, 9, 12, 15, 30 C vagy CH potenciából tartunk a házi patikában. Tartsák meg a szerek tárolására és bevételére vonatkozó szabályokat, melyeket a homeopátiáról szóló korábbi cikkeinkből feleleveníthetnek.

Lehetséges szerek

ACONIT (sisakvirág)
Akinek ilyen szerre van szüksége, azt száraz, hideg szél, huzat betegíti meg. A légúti fertőzés első, hirtelen jelentkező tünete a köhögés. Egészségesen (panaszmentesen) fekszik le, de éjfél körül köhögésre riad fel. Rövid, száraz köhögések, melyek fájdalmasak és fulladás érzésével járnak. Halálfélelem, nyugtalanság, agitált magatartás kíséri. A beteg a legtöbbször lázas, borzong, bőre forró, és inni kíván. Laryngitis subglottica (gégegyulladás, pszeudokrupp, krupp) esetén az egyik leggyakrabban használt szer.

ANTIMONIUM TARTARICUM (hánytató borkő)
Jellemző az állandó köhögés, a nagy mennyiségű, tapadós váladék, melyet a beteg nem tud kiköhögni, de ha mégis sikerül, akkor nyúlós, fehér a váladék. Hiába köhög, nem könnyebbedik meg, közben öklendezik, émelyeg. Nedves, jól hallható zörejek, váladékkal elárasztott hörgők jelzik ezt az állapotot. A beteg fullad, testét hideg verejték borítja, gyenge. Nyelve lepedékes. Mind a köhögése, mind az állapota romlik, ha melegben van vagy ha lefekszik, viszont friss levegőn jobban van, kevésbé köhög.

ARUM TRIPHYLLUM (indián retek)
A betegnek hirtelen elmegy a hangja, rekedtté válik, szája kicserepesedik, vérzik. Torka fáj, úgy érzi, mintha sebes lenne, krákog. Köhögése romlik, ha beszél, ha énekel, ha hideg, nedves szél éri.

ARSENICUM ALBUM (fehér arzén)
Ziháló légzés, sok habos váladék jellemzi, melyet a beteg felköhög. Elcsigázott, kimerült beteg, markáns általános tünetekkel, gyorsan változó állapotokkal. Nem csoda, ha magatartására jellemző a szorongás, az izgatottság. Égő fájdalmai vannak, melyek paradox módon a melegtől enyhülnek. Gyakori a kísérő fejfájás. Szomjas, kortyolgatva iszik. Köhögése és állapota fekve romlik, különösen akkor, ha a baloldalán fekszik, de jellegzetesen legrosszabb éjjel 1-3 óra között. Sokszor ebben az időpontban tör rá a köhögési roham is.

BELLADONNA (maszlagos nadragulya)
Heves, rohamokban jelentkező, száraz, csiklandó köhögés, lüktető fejfájással. A beteg arca, szája, füle, forró, piros, pupillái tágak. Bőre, nyálkahártyái, szája száraz. Izzadás csak a ruhával fedett testrészen jelentkezik. Borzong, magas láza van, szinte sugározza a hőt magából, miközben végtagjai hűvösek. Hirtelenkedő, nehezen kezelhető beteg.

BRYONIA (fehér földi tök)
Száraz, fájdalmas, görcsös köhögés, mely közben a beteg fogja a mellkasát, köpete alig van. Fokozatosan kialakuló láz. Rosszabbodik a köhögése, ha hidegről melegre megy. Jellegzetes tünet, hogy a legkisebb mozdulatra is köhögés, fájdalom jelentkezik. Legtöbbször feszítő fejfájás kíséri a köhögést, és ez szintén mozgásra romlik. Egyedül, nyugalomban szeretne lenni, nyűgös, „hagyjanak békén” beteg. Nagyon szomjas, hideg italra vágyik, de a forró ital enyhíti a köhögését. Jellegzetes tünet, hogy a fájdalmas területet fogja (pl. köhögéskor a mellkasát).

CAUSTICUM
Erős, egész testet rázó öblös köhögés, sok váladékkal, rekedtséggel. A váladékot nem tudja felköhögni. Torka is fáj, gyengének érzi magát. Kevésbé köhög, ha hideg vizet iszik. Párás időben jobban érzi magát, csökken a köhögése. A szerre jellemző tünet, hogy köhögéskor a beteg vizelete elcseppen.

COCCUS CACTI (pajzstetű)
Akinek ez a szer segít, annál jellemző a hátsó garatfalon lecsorgó váladék, a gégében csiklandozó érzet, mely provokálja a köhögést. A beteg erőteljes, szűnni nem akaró köhögésre ébred (általában éjjel 11óra körül), melynek végén szívós nyákot hány. Javul az állapota hűvös levegőre, hideg italra és nyugalomban. Sok jellegzetességben hasonlít a Droserára, de a köhögés kicsit nedvesebb.

CORALLIUM RUBRUM (vörös korall)
A beteg erőteljesen, robbanékonyan köhög, miközben orrán, száján jön a váladék, melyre felébred. Bevörösödik, szederjes, roham alatt nem kap levegőt, torkában a nyák hátra csorog. Gyerekeknél gyakori a lefekvést követő köhögés, melyre a pici felébred. Bebújik a takaró alá.

CUPRUM METALLICUM (réz)
Hideg folyadék fogyasztása vagy hideg levegő belégzése után kezd köhögni a beteg. Rohamszerű, görcsös, fullasztó köhögés, heves, erős tünetekkel, kevés véres köpettel. Az érintett arca kivörösödik; öklendezik. Általános görcshajlam jellemzi, gyakoriak a lábikragörcsök. Ingerült, merev, öntudatlan, kimerült, cianotikus beteg. Ha iszik néhány korty vizet, teát vagy limonádét, jobban lesz, látványosan csökken a köhögése.

DROSERA (kereklevelű harmatfű)
Heves csiklandozás érzet a gégében, mintha a beteget toll, morzsa irritálná, mely sorozatszerű köhögési rohamot provokál. A rohamok főleg éjfél után jelentkeznek, de lefekvés után azonnal sem ritkák. A köhögés mélyről jön, üresen cseng, szűnni nem akaró. A beteg alig kap levegőt, öklendezik, hány, borda alatti fájdalomról panaszkodik. Köhögési roham alatt alig tud levegőt venni, gyötrődik, elkékülhet. Szabad levegőn javul az állapota. Gyakran láztalan.

HEPAR SULFUR (mészkénmáj)
Fuldokló köhögési rohamok, gennyes váladék a hörgőkben. A köhögés szakaszos, fojtogató, gyakran „ugató”(kruppos). Hideg időben és hideg levegő belégzésére romlik. Ugyancsak rosszabb éjfél után, hajnalban és reggel. Fókahangra emlékeztető köhögés, olyan, mintha a beteg majdnem megfulladna a váladéktól. Sír köhögés előtt. Javul az állapota evéstől, nedves melegtől. Jellegzetes tulajdonság, hogy romlik a köhögés, ha a beteg kitakarózik vagy akár csak a kezét kidugja a takaró alól. Ezt azonban ritkán teszi, mert nagyon fázós. Érdekes még, hogy fázóssága ellenére izzad.

IPECA (hánytató gyökér)
Görcsös, fullasztó köhögés, hörgő légzés jellemzi. Roham alatt a beteg teste megmerevedik, arca szederjessé válhat. A köhögés öklendezésbe, hányásba torkollik, de az érintett ettől sem könnyebbül meg. Gyakran hányással kezdődik a betegsége. Nem szomjas. Tüneteit nátha, tüsszögés kísérheti. Nyálzik, de a nyelve mindig nedves, tiszta. Panaszai, tünetei, köhögése romlik mozgásra, szabad levegőre. Ezt a szert olyankor érdemes adni, amikor a rohamokban jelentkező köhögés öklendezésig, hányásig fajul.

KALIUM BICHROMICUM
A beteg folyamatosan köhög, krákog. A váladék nyúlós, szálcsás, darabos. Gyakran arcüreggyulladás húzódik meg a háttérben, ilyenkor a betegnek egy ponton jelentkező fájdalma lehet. Jó szer, ha a beteg éjjel 2 óra után szűnni nem akaró köhögésre, „harákolásra” ébred, melyet – úgy tűnik – nem tud, nem akar abbahagyni.

PHOSPHORUS (foszfor)
Az egész testet rázó, kínzó, kimerítő, száraz köhögésre, melyet fejfájás kísér. Mellkasában a beteg nyomást érez, ezért köhögés közben fogja a mellkasát (vesd össze: BRYONIA). Bármilyen hirtelen hőmérséklet-változásra romlik az állapota, akár meleg után hideg éri, akár fordítva. Állapota, köhögése akkor is rosszabb, ha eszik, ha beszél, ha lefekszik. Különösen a bal oldalán nem tud elhelyezkedni. Szívesen fogyaszt hideg italt, de amint az megmelegszik a gyomrában, nyomban ki is hányja. Ritka tünet, hogy lázasan is jó az étvágya. Este mindig rosszabbul van. Tüdőgyulladásban fellépő köhögésnél igen hasznos szer lehet.

PULSATILLA (kökörcsin)
Kínzó, állandósult köhögés jellemző, mely éjjel inkább száraz, nappal hurutosabb. Időszakosan émelygés és fulladás kíséri. A beteg nem bírja a meleg, fülledt levegőt, a levegőtlen helyiséget, kívánja a friss levegőt, ablakot nyit. Nem fogyaszt folyadékot, nem kíván sem enni, sem inni. Nyafogós, nem szereti, ha magára hagyják, és vigasztalásra szorul. Jól használható szer a lábadozás idején elhúzódóan köhögő betegnél.

RUMEX (fodros lórom)
Úgy érzi a beteg, mintha a gégéjét csiklandozná valami, ezért szárazan, görcsösen köhög. Ez a tünet legtöbbször azonnal a lefekvés után jelentkezik. Hangja rekedt, krákogási kényszert érez, de hiába harákol, váladék nem jön fel. A hideg levegő belégzése kiváltja a köhögést, ezért a beteg a száját, orrát eltakarja (vesd össze: a CORALLIUM-mal, aki bebújik a takaró alá) Több tünetében hasonlít a SPONGIA-hoz.
Az érintett érzékeny a huzatra. Érdekes jellegzetesség, hogy ha elöl a nyakon, a két kulcscsont közötti bemélyedést középen (jugulum) kicsit megnyomjuk, köhögés provokálódik.

SAMBUCUS NIGRA (fekete bodza)
Asztma, bőséges (profúz) izzadással, rohamszerű, fulladásos köhögéssel, melyre álmából felébred a beteg. Sűrű nyák termelődik, jellemző a szederjes, verejtékes bőr. A köhögés javul meleg borogatásra.

SPONGIA (tengeri szivacs)
A beteg álmából hirtelen köhögésre ébred, nagyon rémült. Torka, szája száraz, gégéjében égő fájdalmat érez, halkan beszél, úgy érzi, mintha szivacs volna a légútjaiban. Hangos, mélyről jövő, ugató, recsegő, rekedt köhögése van, olyan, mintha fát fűrészelnének. Nincs zihálás, hörgés, de nem vagy nehezen felköhöghető, nyúlós váladéka van. Krákog. Romlik az állapota, ha beszél, ha nyel, ha laposan fekszik, ha hideg levegő éri. Javul, ha meleg ételt, italt fogyaszt. Gégegyulladásban akár óránként lehet adni.

STICTA PULMONARIA (tüdőmoha)
Hirtelen hőmérséklet-változás váltja ki. Száraz ingerköhögés, idegesítő köhécselés, amely akár kruppos jellegű is lehet. Nem ritka a görcsös köhögés sem, mely miatt a beteg nem tud aludni. Torkát száraznak érzi, nyakát beköti. Általában láztalan. Állandóan fújja az orrát, de váladék nem jön, orrnyálkahártyája száraz. Rosszabbodik az állapota éjjel és hideg levegőre.

* * *

A leggyakrabban használt szerek ismertetése után szeretném még egyszer felhívni a figyelmet arra, hogy a köhögés csak egy tünet, melyet több betegség és tényező okozhat. A betegséget a szervezetnek kell leküzdenie, és ha ez nem következik be, orvosi segítségre van szükség.

Bár a fenti szerek bemutatásával csak ízelítőt adtunk a köhögésben használható szerekből, látható a homeopátia sokszínűsége és az egyik legszebb sajátossága, az egyénre szabottság. Homeopátiás szerekkel enyhíthetjük a beteg szenvedését, könnyíthetünk az állapotán, közérzetén, gyorsíthatjuk a gyógyulását.

Ha ez utóbbiakat csak részben el tudjuk érni, már nem hiába kutatott, dolgozott Hahnemann, a homeopátia atyja.

Dr. Sebő Zsuzsanna
gyermekgyógyász, homeopata

L. még korábbi cikkünket a meghűlésről.